Skip to main content

Csupor Anna

Anna addiktológiai konzultáns, gyászcsoportvezető. Korábban gazdasági mérnök végzettséggel nagyvállalati, multinacionális környezetben különböző területeken és pozíciókban dolgozott. Az emberek segítése mindig is jelen volt az életében, a SOTE-n szerzett addiktológiai konzultáns diploma kézhezvétele mérföldkő volt az életében. Tanulmányait több, a szakmához kapcsolódó képzéssel is kiegészítette. Jelenleg egyéni és csoportos konzultációkat vezet, valamint függőket segítő alapítványoknál önkéntesként is dolgozik.

Tabutémái a függőségek, valamint a veszteség feldolgozás. 

Mi az, amit a legjobban szeretsz magadban, mik a te erősségeid?

Szeretem a kiegyensúlyozottságom, mely számomra létfontosságú, de – ezt jelzik vissza - másokra is jó hatást tesz. Másodsorban említeném az érzékenységem és az empátia készségem, mely kiegészül egyfajta racionalitással, praktikussággal. Azt hiszem, elég jó egyensúlyt tudok kialakítani a kétfajta működés között. Szeretek és tudok is - csapatban dolgozni, hiszem, hogy egy jó közösségben a sok tudás mellett a személyiségek energiái összeadódnak, így erősítjük egymást.

Ha meghallod azt a szót, hogy NŐ és NŐISÉG/NŐIESSÉG, milyen asszociációk, gondolatok jutnak róla eszedbe?

Ambivalens érzések jelennek meg bennem. Mindig is szerettem és ma is szeretem, megélem a nőiségemet és élvezem az ezzel járó érzelmi, lelki és racionális kihívásokat is. Talán az előbb említett egyensúly miatt.

Másrészt – és ez okozza az ambivalenciát bennem - még mindig nem vagyunk egyenlőek, akár a munka frontját nézzük, akár a kulturális elvárásokat.

Sokan élnek bántalmazó kapcsolatban, a rendszer nem nagyon tud mit kezdeni a problémával. A társadalom is eltérően áll a kérdéshez, még mindig sok az áldozathibáztatás.

Van a nőknek egy olyan csoportja, akik jobbak az önérvényesítésben, meg tudják mutatni magukat: szakmájukban sikeresek, gyereket nevelnek, családot tartanak össze, a sokféle szerepek közt jól tudnak egyensúlyozni. Ők lehetnek a példa azok számára, akik még nem tartanak itt.

A személyes életedben mik számodra a legfontosabb értékek?

Az önazonosság, hitelesség, a felelősségvállalás tetteinkért, életünkért.
A megértés, empátia, szeretet, továbbá a másik, a másság elfogadása.

Miért csatlakoztál az INK-hez, hogyan tudsz kapcsolódni a céljaihoz?

Tulajdonképpen azért csatlakoztam, mert találkoztam Ráchellel, megtetszett, amit csinál. Egy mély, zsigeri érzés jött, hogy én ide szeretnék tartozni. Mivel a nőiség és a nők segítése számomra fontos elhívás, hiszem, hogy a szakmai tudásommal, empátiámmal erősíthetem ezt a kiváló szakemberekből álló csapatot.

Milyen területen fogsz tevékenykedni az INK-ben, mik a szakmai céljaid?

Addiktológiai konzulensként elsősorban azoknak a nőknek szeretnék segíteni, akiknek valamilyen függőségi problémájuk van. Az én vesszőparipám a megelőzés, illetve az időben történő felismerés, hiszen az „elején” a folyamat még könnyebben visszafordítható. Sok olyan nő van, akiknél a mindennapi élet megpróbáltatásai, a stresszhelyzetek indukálják a szerfogasztást. Túl nagy terheket cipelünk, nem figyelünk magunkra, nem pihenünk eleget. Sokan élnek meg kisebb-nagyobb veszteséget, (a szeretett személy elvesztésén kívül ilyen lehet egy válás, vagy munkahely elvesztése is) melyek érzelmi feldolgozásában szintén segíteni szeretnék.

Miért jó egy női közösséghez tartozni személyesen neked és mit gondolsz, mit adhatnak a világnak, mit tehetnek hozzá a globális jólléthez a női közösségek?

Minden közösség azon az elven tud jól működni, hogy összeadódnak a pozitív energiák. Tanulunk egymástól, gondolatot cserélünk, egy ötlet elindít a másikban egy újabb teremtő gondolatot. Átalakulóban van sok minden most, körülöttünk és bennünk is. A női energia mindig szükséges a konfliktusok elsimításához, a megoldások finomra hangolásához, az egyensúly megteremtéséhez.

Mit jelent számodra a fejlődés? Hogyan valósítod meg a saját életedben?

A fejlődést elsősorban lelki és spirituális szinten értelmezem és élem meg. A szakmai fejlődés továbbra is fontos számomra. Szakmai anyagokat és szépirodalmat is olvasok, rendszeresen meditálok, sportolok.

Miért fontos számodra az önismeret?

Azt gondolom, a segítő szakmákban ez elsődleges fontosságú. Csak úgy tudok segíteni, ha valóban jól ismerem magam, ha tudom, honnan hova tartok, ha a problémáimat megoldottam, elakadásaimat megértettem, traumáimat feldolgoztam. Korábban hullámzó intenzitással műveltem, de az utóbbi 3 évben az önismeret ismét kiemelkedő helyen szerepel az életemben.