Nincs megtartóbb dolog, mint egy támogató, közösségi élményen keresztül szembenézni az élet fájdalmas eseményeivel, és elkezdeni azokat átalakítani, átdolgozni. 

Az emberek közötti szeretet és gyűlölet, az erőszak és az önfeladás, az árulás és a hűség, a kiközösítés és a gondoskodás, a féltékenység és a rivalizálás, harag és családi viszály mind olyan, az életünket meghatározó tényezők, amelyek - ugyanúgy ahogy a színházi történetekben is-, életünk mindennapjaiban is jelen vannak. Az emberi traumák ott morajlanak az élet vékony hártyája mögött. 

Fiatalabb koromban színész akartam lenni. Vonzott a színpad. Ez az a „hely”, ahol az eljátszott szerepek megkövetelik, hogy végre elfojtások nélkül, mélyen átéljük az érzéseinket, ahelyett, hogy bezárkóznánk. A színház minden pillanatban képes közvetíteni és átadni ezeket a közönségnek.

Korunk társadalma és benne az egyre növekvő jólét azt tanította meg nekünk; nőknek és férfiaknak egyaránt, hogy vágjuk el magunkat az érzéseink valóságától és igazságától. Mindez pedig hamis gyökerű önbecsülésre, gyorsan cserélhető kapcsolatokra, letagadott érzésekre, felcserélt szerepekre, veszteségtől való, félelem diktálta manipulációra ösztönözhet.

Miért van ma fontosabb szerepe a színháznak, mint valaha? A színház megmutatja traumáinkat és arra motiválja a nézőt, hogy szembe menjen a hamis én és világképpel. 

Szakemberként azt tapasztalom, hogy a traumatizált emberek rettegnek attól, hogy mélyen érezzenek. Félnek átélni az érzelmeiket, mert attól tartanak, hogy az érzelmek megélése kontrollvesztéshez vezethet. Pedig éppen ez a legfantasztikusabb a színházban! A színház az érzelmek megtestesítéséről és megszólaltatásáról, a ritmikus, aktív bevonódásról, különböző szerepek feltöltéséről és eljátszásáról szól. 

A színházban az emberi sorsok tragédiája körül forog minden. Arról szól, hogy a karakterek, miként birkóznak meg a hűtlenséggel, a cserbenhagyással, támadással és pusztítással. Olyan lehetőséget kínál a néző számára, ami a közös emberségünk mély átélésére ösztönöz. Segíti a kollektív szembenézést az egyéni és társadalmi traumák, emberi állapotok valóságával. 

A megsebzett ember

A traumatizált egyén világát a kitaszítottság jellemzi. Legtöbbször életét az emberiségtől elszakítva, szégyenkezve éli meg. A bántásokat átélt emberek félnek a konfliktusoktól. Attól tartanak, hogy elvesztik a kontrollt, és ismét a vesztes oldalon találják magukat. A konfliktus központi elem a színházban - belső krízisek, személyes, családi, társadalmi traumák és azok következményeiről szólnak. 

Ennek szellemiségben álmodtam meg pszicho-irodalmi kultúrest programomat, amely biztonságos és vezetett körülmények között, szűk körben biztosít lehetőséget arra, hogy a színház varázslatos világának segítségével, együtt dolgozzuk fel a bennünk rejlő traumákat, és teret és lehetőséget biztosítsak azok számára, akik szeretnének újra utat találni önmagukhoz, saját hangjukhoz.

Róza Ráchel, klinikai szakpszichológus

A Nők Más Hangon programok szakmai vezetője és az Integrál Női Közösség alapítója