Mára, érett nőként igyekszem mielőbb ágyba kerülni a kiszemelt széptevővel.
Túl gyorsan?
Régen sosem értettem azokat a lányokat, akik túl gyorsan lefeküdtek a fiúval. Mára, érett nőként magam is igyekszem mielőbb ágyba kerülni a kiszemelt széptevővel. Ugyanis nem tudom kezelni a kudarcot, ezért a szexuális együttlétre igyekszem mielőbb sort keríteni, hogy azelőtt derüljön ki az esetleges nem-egyezés, mielőtt túlságosan kötődni kezdek az illetőhöz.
Azt hiszem, hogy nem túl nagy merítés ellenére, már sok mindent láttam, és bátran állíthatom, hogy a méret igenis lényeges. Nem arra gondolok, hogy túl nagy pénisze kell legyen az illetőnek, hanem pont olyan, ami az én belső méreteimhez, és a szerveim elhelyezkedéséhez igazodik. Ez pedig nincs rám írva, ahogy a partneremre sem. A másik szintén fontos szempont az egymásnak való fizikai tetszés. Igen, kell, hogy tessen az alakja, a bőre, a szőrzete, a szaga. Az, ahogyan ápolja, karbantartja magát, mert én is ráncosodom, és én is öregszem, de igyekszem az idő vasfogát lassítani.
Ha eddig pipa, utána azt nézem meg, hogyan nyúl hozzám. A csókból már lehet sok mindenre következtetni, de nem bánom, ha a páromnak az első ágybeli viselkedési útbaigazításokat valaki más adta meg. Nekem nehéz ugyanis róla beszélni. Inkább gyengéden fogom meg a kezét és irányítom oda, ahova szeretném, hogy nyúljon, és húzom el onnan, ahova nem szeretném, ha tévedne. Mondani azonban ritkán mondom. Ha pedig nem érti, miért próbálom terelgetni, akkor később sem fog figyelembe venni.
Ha mindezek alapján még mindig van kedvem továbbmenni – márpedig nekem jellemzően szokott – akkor jön a következő próbatétel: van-e merevedése. Hihetetlen, de nem nyilvánvaló, és az sem biztos, hogy van-e hozzá közöm vagy nincs. Amikor feleség voltam, akkor is előfordult, hogy nem volt, amikor szerető, akkor is, de még alkalmi partnerként is parlagon maradtam egyszer-egyszer. Ha van merevedése, és akció közben sem múlik el, akkor hurrá!
Már csak az a kérdés, hogy jön-e a beteljesedés. Van úgy, hogy addig minden oké, és mégse. Az istennek sem. Akkor sem, ha hosszú előjáték van, ha jók a fények, ha lágy zene szól, vagy ha csak a konyhaasztalon esünk egymásnak, éppen csak a legszükségesebbeket lerántva egymásról. Nem, még mindig nem tudom, min múlik. De egy biztos: mára megváltoztam. Három-négy találkozó után már az ágyba vágyom. Mielőbb derüljenek ki ezen buktatók, mert senkihez nem akarok addig kötődni, amíg be nem bizonyosodik, hogy legalább annyira átlagos, mint én. Mert elég nekem arra figyelni, hogy én szőrtelen, kellően illatos vagyok-e, és benedvesedek-e, vagy sem.
Edit (51), elvált, két felnőttkorú gyermek édesanyja
Kép forrása: Pablo Heimplatz (Unsplash)
Erről a témáról Más hangon
Spontán vagy előre betervezett szex?
Rohanunk, hajtunk egész nap és mire hazaérünk, fáradtak, kimerültek vagyunk és az utolsó dolog, ami eszünkbe jut, az a szex.
Nem ciki...
A héten a szexualitás volt a fő témánk a közösségben, tabuk nélkül. Tök jó, hogy erről beszélgethetünk az online térben, mert hihetetlenül fontos és méltatlanul elhanyagolt téma, mondhatni "ciki". Sokan elfelejtik a tényt, hogy a szex mennyi fontos különböző szerepet tölt be mindannyiunk életében. Egyrészt az utódnemzés, másrészt az örömszerzés, illetve az általános jó közérzet szempontjából. Szerintem a szex művészet, a tapasztalatok, az érzékek és a szükségletek kombója.
A jó szex két ember teljes érzelmi és értelmi összekapcsolódásának az eredménye, de ehhez mindkét félnek érdemes ismernie a saját testét is, amihez a legjobb módszer a szex önmagunkkal, vagyis az önkielégítés, ami legalább olyan fontos része kell legyen az életünknek, mint a szex a társunkkal, legalábbis szerintem. Ha ismerem a saját testem és át tudom élni egyedül is az orgazmust, akkor ketten még jobb élmény lehet, persze csakis a megfelelő partnerrel, aki egyébként nem feltétlenül csak a szerelmem lehet. Adott életszakaszban az ember élvezheti a szexet szerelem nélkül is, nincs ebben semmi extra (ciki). De nagyon fontos, hogy megértsük, hogy a szexben nincs olyan, hogy ciki. Csakis az őszinte kommunikáció segíthet abban, hogy valóban élvezhessük a szexet, ezért ki kell raknunk mindent az asztalra és elmondanunk a másiknak, hogy nekünk mi okoz örömet. Nem egyszerű. De másképp nincs értelme. A szex is egy csodás eszköz a kezünkben, de okosan kell használnunk. A női test egy szuperérzékeny alkotás, nem is beszélve a női lélekről, ezért is a mi saját felelősségünk megfelelően gondoskodni róla, hogy megkapja, amit megérdemel. A stressz, az életmódunk, a gyógyszereink és millió más körülmény (pl. a pasink) befolyásolja a libidónkat, ami kb. az egyik legjobb barátunk, ezért is fontos extra figyelmet fordítani a vele való törődésre, különben magunk alatt vágjuk a fát hosszútávon.
További inspiráló történetek
De mi lesz velem, ha ez igaz? Mi lesz velem, ha a lányokat szeretem?!